Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7435/html/kozosseg-mosolygos-f.html

Közösség: Mosolygós faunnal is találkoztak Kárpátaljára kiránduló tagtársaink!


Már emiatt is örök emlék marad a VDSzSz Szolidaritás Záhony Területi Szervezete által szervezett kirándulás. Beszámoló.

A VDSzSz Szolidaritás Záhony Terület szervezésében évek óta szebbnél szebb helyeket ismerünk meg. Erdély szépsége elbűvölt, Felvidék lankái, Kassa történelme lenyűgözött bennünket. Felvetődött, hogy idén nyáron Kárpátalja látnivalóit keressük fel: közel van, hozzánk különösen, mégis a történelem sötét időszaka miatt - amely még mindig árnyékot vet a jelenre – sokunknak az elérhetetlenség titokzatos, kicsit félelmetes homályába vesző távoli helynek tűnik. Most fellebbent a fátyol előttünk. Persze, amennyire ez három nap alatt megtörténhet. Inkább csak a fátyol csücske.

Vonattal kezdünk, rövid zakatolás, és a mindig gyönyörű Tisza látványa után pár kanyarra már ott is vagyunk az állomáson. A csapi vasútállomás egy nagyhatalom kapujának grandiózus mivoltát tükrözi, hatalmas épület márványborítású falakkal, oszlopokkal. Elsőnek egy gyűjtőbe kerülünk, onnan kordonnal határolt boxokba jutunk az útlevél ellenőrzéshez. Egyesével lehet csak áthaladni, majd hosszú asztalsor előtt álló vámosok nézik át a kirakott csomagjainkat. Innen újabb hatalmas csarnok, a váróterem következik.
A precíz szervezésnek köszönhetően buszunk már vár ránk az állomás előtt, pénzváltás az első alkalmas váltó helyen, majd irány Ungvár. A belváros itt is gyönyörű - akárcsak Kassa, vagy bármelyik más történelmi magyar város - kopott macskaköves utcáival, ódon épületeivel. Legalábbis, amit meghagytak belőle itt is az évszázadok.

Elsétálunk az Ung partjához, megnézzük a várost kettészelő folyót, majd tovább sétálva hangulatos utcácskába kanyarodunk. Fejünk felett színes esernyők lebegnek, alatta egy falfelületre hatalmas térképet festettek. Kárpátalja részletes térképe hegyeivel, völgyeivel, fontosabb helységekkel, látnivalókkal. Idegenvezetőnk megmutatja, merre visz majd utunk a három nap alatt.

A vár hatalmas védőfala tekintélyt parancsolóan magaslik fölénk. Szerencsésen túlélt több világégést, hatalom átvételt. A belső várépület több tárlatnak, kiállításnak ad helyet, mellette skanzen található. Nézelődünk, hallgatjuk az idegenvezetőnket, akiről hamar kiderült, két lábon járó történelemkönyv. Uralkodók, főnemesek, irodalmunk nagyjai, háborúk, ütközetek, és a történetekhez kapcsolódó rengeteg évszám… Jó lenne a felét megjegyezni annak, amit mesél. A kilátás a városra csodás. A várkertben megnézzük a turul szobrot, amit a második világháború idején elástak, csak a Szovjetunió felbomlása után került elő.

A vár a magyarok egyik legfontosabb erődítménye volt. Amikor a besenyők, majd a tatárok betörtek vidékünkre, a környéken az összes települést elfoglalták és felperzselték, de a várat nem tudták bevenni. Ungvár volt a Rákóczi-felkelés egyik központja.
A szabadságharc leverése után görög-katolikus papnevelde lett a szovjet megszállásig, majd múzeumnak és képtárnak adott helyet.
Tovább indulunk Munkácsra, a belvárosra itt már nincs sok idő, a vár viszont nagyon szép. Szent Istvántól kezdve valamennyi nagy királyunk elismerte jelentőségét, ezért folyamatosan építették, erősítették. A Hunyadi család is birtokolta, jóval később a Rákócziak tulajdonává vált.

Zrínyi Ilona emlékét az egyik bástyán szobor is őrzi, a gyermek Rákóczival együtt ábrázolta a művész. Több évig védte sikerrel a várat az osztrákok ellen - az ungvári várőrség utolsóként kapitulált az országban. A Habsburg uralom alá került várat fogházzá alakították, ahol sok forradalmár is raboskodott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt, utolsók között tették le a fegyvert, majd újra börtönként használták. Ezt követően volt magyar, csehszlovák és szovjet laktanya is.
A vár udvarán hatalmas, mívesen megmunkált kerekes kút található, mélysége 86 méter, 71 méter mélységben a kútból titkos járatot vájtak a Latorca partjához.

A honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából a vár északkeleti Hajdú-bástyáján díszes talapzaton egy 33 méter magas emlékoszlopot állítottak, tetején hatalmas, kiterjesztett szárnyú, csőrében kardot tartó bronz turulmadárral. A csehszlovák megszállás idején eltávolították a turulmadarat, később a Vörös Hadsereg beolvasztatta, és vörös csillagokat öntetett belőle. Sokak álma 2008-ban valósult meg, az örök szabadságvágy mementójaként új turulmadár került a régi helyére.

Este Zúgón, Volóc mellett szállunk meg, takaros, mindennel ellátott panzióban. A vacsora cékla leves, kapros krumplipüré rántott hússal.

Másnap kora reggel első utunk Szolyvára vezet, ahol a munkatáborba elhurcolt áldozatok első gyűjtőtáborának helyén emlékpark létesült. Nagyon sokan nem jutottak el a gulágokra, már itt életüket vesztették az elképesztően embertelen körülmények miatt. Szinte nincs is olyan magyar család Kárpátalján, akinek egy vagy több férfi tagja ne veszett volna oda.

A fekete márványtáblákra sorban, település szerint vésték fel az áldozatok neveit. Megrendítő volt látni a sok azonos vezetéknevet. Az évszámokból ki lehet következtetni, apák, fiaik, testvérek, unokatestvérek neve van sok helyen a kövekre vésve. Szívszorító belegondolni mennyit szenvedtek ártatlanul, pusztán a magyarságuk miatt. Mennyit és meddig szenvedhettek az anyák, feleségek, gyermekek, otthon maradottak. A málenkij robot áldozatai mellett szomorú mementóként a második világháborúban elesett magyar katonák emlékművét is felállították a parkban. Nehéz szívvel, elcsendesedve ülünk a buszban, szinte mindenkiben nyomot hagynak a látottak.

Innen a Sipot-vízeséshez indulunk, ami Kárpátalja egyik legszebb helyének számít. A kis kristály tiszta vizű folyó a Borzsavai havasokban ered, maga a vízesés a havasi lejtő lábánál található. Nem kell sokat gyalogolnunk az erdei ösvényen. A hely mesebeli hangulatot áraszt a vízesés alázúduló habja, hatalmas öreg fák, magasan egymásra rakott lapos kövek halmai, faragott állatszobrok a gyors sodrású hegyi folyócska partján - nem mindennapi látvány. Meg sem lepődünk, amikor visszaútban egy fiú, - akár a Narnia krónikái-ból bújt volna elő, arca a történetbeli faunra emlékeztet - autentikus török kávét kínál, keleti fűszerekkel. Apró, régi darálón őrli a kávészemeket, gyönyörűen kidolgozott vörös és sárgaréz edénykékben keveri össze a fűszerekkel, majd homokban forrósítja hozzá a vizet.
Vannak pillanatok, amelyek hosszú idő távlatából is mosolyt csalnak az arcunkra. Ez a pillanat - ahogy körbeálljuk a mosolygós ”faunt” ezen a varázslatos helyen, érezzük a készülő kávék különleges illatát, aromáját - úgy érzem, örök emlék marad.

Következő úti célunk a libegő, ami a Borzsa havas oldalában, Padóc falu mellett épült. A több mint 1500 méter hosszú libegő, a páratlan szépségű táj fölött visz fel a magasba. A látvány leírhatatlanul szép, ráadásul a havasi lankákon éppen érik az áfonya édes-zamatosan olvadnak a napcsókolta pici gyöngyöcskék a szánkban.

Továbbvisz utunk a Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek között fekvő Vereckei hágóhoz. A hágó legmagasabb pontjától pár száz méterre, gyönyörű kilátó helyen áll honfoglalásunk emlékműve, Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotása. A hét ág az ősvallásunkból vett életfa motívum, egyben a hét magyar törzset, az alsó két kő pedig a vérszerződés kelyhét jelképezi. Alatta az oltárkő, kereszténységünk jelképe. Megható és felemelő érzés, ahogy ott, együtt énekeljük a himnuszt, és a délutáni napsütés aranyló fénykoszorút von az emlékmű köré.

A Szinevéri-tóhoz Ökörmezőn keresztül visz az út. Az fenyvesek övezte út mentén a vidék falvaiban régi, zsindelytetős faházakat, fatemplomokat csodálhatunk meg. Vezetőnk elmondása szerint lengyelek lakták ezt a részt, rájuk jellemző ez az egyedien díszes famegmunkálás.
A tó, mint egy kerekded zöld ékkő, nem nagy, mégis a keleti Kárpátok legnagyobb tava, melyet tengerszemnek is szoktak nevezni. Három forrás táplálja vizével. Teliholdas nyári éjszakákon, amikor sejtelmes ködfátyol úszik a vizeken, tavi tündéreket képzelnék a vízbe… ha nem rángatna le a földre egy irdatlan nagy kék sárga zászló, amit a szembe parton úgy középtájt odaállítottak, nehogy valaki egy pillanatra is elfelejtse, hol jár.
Rövid pihenő következik egy étteremben, ahol ennyi embert nehéz egyszerre kiszolgálni úgy, hogy szinte mindenki frissen sült saslikra vágyik. Ebből akad némi feszültség, de a végén ez is elrendeződik. Még a vacsorának is marad hely. Este a szálláson van mit kipihenni. Vacsora után szaunázásra is van lehetőség, páran élnek vele, vannak akik még mulatoznak, a többiek aludni térnek.

Harmadik nap programjaként egy második világháborús Árpád-bunker a látnivaló. Az Árpád-vonal a felvidéktől a székelyföldi Ojtoz-szorosig húzódott, több mint 700 kilométer hosszúságban. Az erődítésrendszer nem összefüggő vonal volt, hanem völgyzárak sorozata. A völgyzárakban általában 15-20 bunker kapott helyet. Itt nem tartózkodtak folyamatosan katonák, erre a célra alkalmatlanok is voltak a bunkerek. Ha a háborús helyzet úgy hozta, az erődítést feltöltötték hadianyaggal, hadtáppal, és birtokba vette a területre vezényelt katonaság. A bunkerekhez szerteágazó lövészárkok tartoztak, ahol a védők kézifegyverekkel és kézigránátokkal fogadták a rohamozókat, már azokat, akiknek sikerült átvergődniük a meredek lejtő aknazárain, szögesdrótakadályain és a védelem kereszttüzén. Az erődök futóárkai a nyílt tüzelőállásokhoz vezettek. Ezek egymás fölött helyezkedtek el a hegyoldalon, emeletes tűzrendszert képezve. A körkörösen védhető völgyzár alapja a sejtszerűen elrendezett rajállás, melynek központja a biztos védelmet nyújtó bunker volt.

Levéltári források, szemtanúk visszaemlékezései, helyszíntanulmányok és fotók bizonyítják, hogy ezt a zseniális erődrendszert csak megkerülni lehetett, de áttörni nem.
Három nagy hadműveletben kísérleteztek a védelem áttörésével – sikertelenül. Elfoglalni és áttörni csak Románia átállása után tudták, így megkerülhették a Kárpátokat délről, és egy átkaroló hadművelettel a védelmi rendszer hátába kerültek. Az út során néhány helyen láttunk még betongúlákat a völgyekben, patakok medreiben. Ezek az Árpád vonal védelmi részeként a tankok továbbhaladását akadályozták meg, mesélte idegen vezetőnk.

Munkácsi városnézés, vásárlás a következő program, a társaság szétszéled. Mindenki óhaja szerint nézelődik, bazározik még, bár vásárolni volt lehetőség a látványosságok környékén is. Mindenütt havasi mezők illatát idéző teafüveket, gyógynövényekkel ízesített mézeket, házi sajtokat, szebbnél szebb kézműves munkákat árultak.
Az út már hazafelé kanyarog, majd újra a gyönyörű Tisza fogadja a fáradt, de rengeteg élménnyel gazdagodott utazókat.
Ezúttal is köszönet a VDSzSz Szolidaritás Záhony Területi Szervezetnek a nem kevés szervezésért.

Papp Hajnalka Gyöngyi